2010. ápr. 21. 10:53 - írta mamasajt Gyorsan el érkezett a nagy nap! Ma ment Balcsika , Anyukával beiratkozni az óvodába! Mondanom sem kell nagyon örül , hogy mehet a babák közé , és Ő már nagy fiú!Vannak még hiányosságok , ezzel kapcsolatban , de a jó idő miatt gondolom magától helyre jön, a szobatisztaságról van szó!Nem erőltettük télen a témát pedig nyáron egészen önálló volt, most viszont minden döntést egyedül csinál! Egyedül öltözik, vetkőzik! Tud egyedül enni, némi biztatás azért kell! Tegnap ebédnél azt találtam ki, hogy ki lesz a győztes, ez nagyon tetszett neki!És aki a győztes az jutalmat is kap!:)))A Tavasz sok jó dolgot hozott, kapott a Balcsi egy futóbiciglit tőlem, ez több szempontból hasznos, mert olyan gyorsan közlekedik a Balcsi , hogy a mamának futni kell mellette, nem is árt a mozgás a mamának sem!:)) Megtanultuk , hogy saroknál állj meg , körül nézni!Persze nem tökéletes még , de gyakorolni kell! Nálunk napközben nem nagy a forgalom , a mellék utakon, így működik!Az esős időben sok csigát kerestünk, mindegyiknek énekeltünk! Balcsi nagyon szeret bogarakat megmenteni, ez nálunk családi örökség ,most Ő is gyakorolja!Emlékszik , hogy tavaly Anyuka etette a pókocskákat, most is nagyon szereti a pókokat , mindig pókot kell rajzolni , hálóval együtt!Nem nagy feladat!:))) Utóirat:Dehogy tetszik az óvoda, sírás volt nem akart semmit, bemenni sem, inkább gyorsan kijönni! Bújni Anyukához!Beiratás megtörtént majd lesz valami!:))

Címkék

futóbicigli , óvoda , tavasz

Eddig 4 komment érkezett ()

  • 1.  bilona46
    2010. 04. 21. 17:12

    Az én drága kislányomat annak idején úgy vittük be az oviba, hogy az óvónéni húzta, én meg toltam befelé. Gondolhatod! Egész nap sírtam a munkahelyemen, hogy mi lehet vele. Öt perc múlva megvigasztalódott, de minden nap ezt "eljátszottuk".

  • 2.  bilona46
    2010. 04. 21. 17:15

    Ja, és a bicajozás nagyon jó dolog. A mamának futni kevésbé. Mi is sokat bicajoztunk. Flóra és én két keréken, Luca három keréken. Mivel még nincs szezon a Balatonon, így nem kellett sokat aggódnom értük.
    Különben megérkeztek a gólyák.

  • 3.  Krisz
    2010. 04. 22. 10:21

    Én is mindig ordítottam, ha anyu otthagyott az oviban. Sőt, az első iskolai napon is. :)))

  • 4.  mamasajt
    2010. 04. 24. 8:41

    Ilyen gond, a kis lányommal volt, de sajnos Ő bölcsődében kezdte! Ezért örültem , hogy az unokám otthon maradhatott három évig! Biztosan lesznek problémák , a beszoktatásnál is, ami kettő hét lesz, de ez így van rendjén!:)))

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.